Stephenie Meyer a Twilight-saga utolsó kötetével feltette hosszasan írott i-betűjére a pontot. Bella Swan története a végére ért. Az utolsó rész talán akciódúsabb volt első három elődjénél, viszont szegényesebb a romantikus szál kifejtését illetően. Az első három rész (Twilight, New Moon, Eclipse) bővelkedett fordulatokban, izgalmakban, közös nevezőjük mégis a szerelmi vonal volt. Érzékletes leírások gazdagították az olvasói élményt a legegyszerűbb történések kapcsán is. Ilyen volt példának okáért a két szerelmes első találkozása, az első érintés leírása, vagy az első csók részletezése (mindez legtöbb esetben Bella nézőpontjából). Érzelemgazdag, élethű ábrázolások, melyek mind-mind ahhoz járultak hozzá, hogy a cseppet sem hétköznapi helyzetbe az olvasó beleélje magát, s részévé váljon ennek a világnak. Tudtuk végig, hogy vámpíros-vérfarkasos történetről van szó, mégis ez a tény csak afféle háttérként funkcionált egészen a negyedik részig, s inkább kiegészítője, izgalmasabbá tevője volt ennek a csodálatos szerelemnek. A negyedik rész kissé eltér a megszokottól. Először is könyvekre van osztva a kötet. Az első címe a Bella nevet viseli. Majd’ minden eseményt Bella szemszögéből ír le a szerző. Ez nem furcsa az oldalfaló számára, már megszokhatta, s meg is szerette. A szerelmi jelenetek részletezése közben azonban mintha kevésbé lenne színes stílusú az írónő, mi olvasók pedig kevésbé vagyunk beavatva. Kárpótol bennünket az a tény, hogy Bella és Edward végre összeházasodott, s kíváncsian várjuk, vajon hogyan s mikor változik át kedvencünk vámpírrá, vagy hogy átváltozik-e egyáltalán. A kötet második könyve a Jacob nevet viseli. Ez a rész ugyanis mindent Jacob Black, a vérfarkas szemszögéből ír le. Rendkívül jónak tartom ezt a részt a nyelvezet, stílus szempontjából. Az írónő játszi könnyedséggel vált hangnemet, s hiteti el velünk, hogy érzékletesen tud egy vérfarkas nézőszögéből leírni mindent. Ez a könyv viccesebb jeleneteket is tartalmaz. Telitalálat, hiszen a humorosság nagyon is jellemző magára kedvenc vérfarkasunkra. Könnyedén váltunk mi magunk is hangnemet, s olvadunk bele ebbe az új felállásba. A harmadik könyv megint Bella nézőpontjából került papírra, s mondhatjuk, hogy a legakciódúsabb része a kötetnek. A Breaking Dawn előtérbe helyezi az akciót, a vámpír-vérfarkas mivoltot. Hiába vannak érzelmes jelenetek, a leírásuk vagy szegényes, vagy nem középponti. Mindent elsöpör az a műfajmivolt immár, hogy egy vámpírtörténetet olvasunk. Horrorisztikus elemek tömkelege tarkítja a lapok nem kis hányadát, a harcok leírása részletezőbb, s a szerelmi vonal veszi át azt a helyet, amelyet eddig a horrorisztikus-sztori képviselt. Az általunk szeretett karakterek azonban most is ugyanolyan imádnivalóak, izgulunk értük, drukkolunk nekik, tűkön ülve várjuk, Bellából vámpír lesz-e, s alapjában véve egy klassz könyvet kapunk ismét Stephenie Meyertől. Ennek ellenére nekem nem ez a kötet nyerte el a legnagyobb mértékű tetszésemet. Az első rész elolvasásakor nem a horrortörténet ragadott magával, sokkal inkább a szerelmi kapcsolat alakulása. A vámpírok korát éljük, ez világos immár. Stephenie Meyer kötetei hódítanak, filmet készítenek belőlük (a legújabb a harmadik kötetből készült Eclipse már látható a hazai mozikban), mellette sok más egyéb alkotó is szerephez látszik jutni (például Ch. Harris: Inni és élni hagyni, L.J.Smith: Vámpírnaplók). Könyvhalmok, sorozatok, filmek. Beleszerettünk menthetetlenül ebbe a világba, mely nem a horror hódításának köszönhető, sokkal többet jelent és ad az izgalmas vérközpontúságnál szemlélőinek